TABÁNI ISTVÁN
Élete
A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában tanult, díszítőfestőként végzett. A Szegedi Tudományegyetem Rajz Tanszékének hallgatója. A műsor előtt a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumban teremőrként dolgozott. Énekelni autodidakta módon tanul. Korábban a Megasztár válogatásán is részt vett, de a zsűri alkalmatlannak tartotta.
2008-ban jelentkezett a TV2 tehetségkutató műsorába a Megasztár 4. szériájába. A műsor válogatóján először a Queen együttes Bohemian Rhapsody című számát énekelte és később bejutott a legjobb 70 énekes közé, de kiesett, mivel a zsűri szerint nem tudta felülmúlni az első produkcióját. 2009, egy évvel a csalódás után jelentkezett az RTL klub tehetségkutató műsorába a Csillag születik 2. szériájába, ahol felismerté benne a tehetséget és a műsorban nem a külsejére és a viselkedésére koncentráltak, hanem a hangjára és az előadásaira. 2009. december 19-én megnyerte a Csillag születiket.
István már a műsor döntőjében megkapta lemezszerződését az Universal Music-tól, amely 10 millió Forintot költ István első szólóalbumára. A lemezfelvételek közben István az RTL klub szervezésében lép fel az országban és a szerződés értelmében havonta egyszer fellép együttesével a
2010 februárjában a
jóvoltából megjelent Istvánnak egy három dalos maxi-lemeze, amelyből néhány nap alatt példátlanul nagy mennyiség, mintegy húszezer darab fogyott el. A nagy érdeklődésre való tekintettel ebből a kiadványból további tízezer példány került még forgalomba.
2010 március 26-án jelent meg Tabáni István első albuma
címmel.